Tanítványaim mondták rólam

Barbi

Számomra a legnagyobb probléma az volt, hogy a középiskolai oktatás színvonala közel sem volt olyan, mint amit ígértek🙈 Ugye mi úgy ismerkedtünk meg, hogy a mi csoportunkba hospitáltál, így egyértelmű volt, hogy ha van lehetőség mindenképp nálad szeretnék tanulni. Ami a legjobban tetszett az az volt, hogy ha elrontottam valamit sem szidtál le, mint például a gimibe, ha szükséges volt századjára is elmagyaráztad az anyagot. Meg persze, hogy mindent meg tudtunk beszélni. Mindig nagyon jó hangulatban teltek az órák🥰 Szerintem sokat fejlődött a beszédkészségem, hamarabb mertem megszólalni a középiskolai órákon is, de amiben a legtöbbet segítettél az a nyelvtani anyag megértése és alkalmazása. Emelt spanyol érettségi volt a cél és sikerült is😍 De külföldön is könnyebben, hamarabb megszólaltam, mint az órák előtt, ez nálam nagy előre lépés volt😁 Annak ajánlanám, aki bizonytalan a saját nyelvtudásába, mert az önbizalmam is nőtt, amit a gimibe eléggé leromboltak🙈 De bárki aki nyelvet akar tanulni, annak ajánlom, hogy veled tanuljon, mert nem lesz rossz élmény a nyelvtanulás, az biztos

Laura

Legnagyobb problémám, a spanyol nyelv tanulásakor az volt, hogy az iskolai oktatás nem volt komplex, a tanár sem vette komolyan, így nekem nehéz volt a fejlődés. De amint megismertelek téged, ez megváltozott.🥰 Minket az élet sodort össze😁 Kistanárként ismertelek meg, és rájöttem te tehetségesebb vagy, mint az órai tanárunk. Középfokú nyelvvizsgát szerettem volna szerezni, emelt szintű érettségivel, ebben egészen biztos voltam, hogy ezt szeretném elérni és a segítségeddel sikerült is😍 (Amit mégegyszer nagyon szépen köszönök!!🥰) Bárkinek ajánlom, aki barátságos környezetben szeretne fejlődni

Liza

Mind a középfokú, mind pedig a felsőfokú angol nyelvvizsgámat Dórának és az ő szívvel-lélekkel tanításának köszönhetem. A kedvessége, szorgalma, felkészültsége és a nyelvek iránti szeretete az óráiban is tükröződik: a közvetlen és felszabadult légkör már az első alkalom után segített magabiztosabban használni az új nyelvtant és szókincset, valamint egyre bátrabban, természetesebben szólaltam meg angolul. Minden kérdésemre részletes, érthető magyarázatot kaptam, így a tanulás ténylegesen egy szórakoztató élmény volt, nem pedig egy kötelezően megoldandó feladat. Csak ajánlani tudom Dórát bárkinek, aki egy lelkiismeretes, motiváló oktatót keres, és szeretne nemcsak a nyelv szerkezetével, hanem a mögötte álló kultúrával is megismerkedni.

Dorka

A Dórival való közös munka óriási segítség volt számomra a B2-es angol nyelvvizsgára való felkészülés során. Nagyon türelmes, felkészült és mindig odafigyelt arra, hogy az órák a saját tempómban haladjanak. A magyarázatai mindig nagyon érthetőek voltak. Különösen sokat segítettek a szóbeli felkészítések és hogy mindig bátorított abban, hogy magabiztosabban beszéljek angolul.

Fruzsi

Dóri kedves,segítőkész illetve nagyon türelmes.A célom egy B2 nyelvvizsga volt és a nulláról indultam vele.Mikor angoltanárt kerestem több tanárjelölt is felmerült de Dóri külön rám írt,így látszódott rajta,hogy ő tényleg szeretne dolgozni.Az órákon szerettem,hogy pörgősek voltak.Volt egy cél és Dóri nagyon törekedett,hogy ezt el tudjam érni az ő segítségével.Bármilyen kérdésem volt órán és órán kívül rendkívül gyorsan válaszolt és próbált segíteni.Dóri fejlesztette a hallásértésemet,szövegértésemet,beszédkészségemet és bővítette a szókincsemet.A sok gyakorlás által nem tartottam ha beszélnem kellett idegenekkel angolul. Dórit őszintén bárkinek tudom ajánlani,akár kezdő,akár csak ismételni szeretne.Ha van valami célod Dóri biztosan tud neked segíteni elérni😊

Lívia

A legnagyobb problémám az volt, hogy le voltam maradva az angol csoportomba általános iskolában, de nagyon érdekelt/érdekel a nyelv és így szükségét éreztem annak, hogy felkeressek egy magán tanárt Egy kedves ismerősünk ajánlott téged, és gondolkodás nélkül fel is kerestünk utána🥰 Nincs kifejezetten olyan, ami a legjobban tetszett, minden percét imádtam és imádom a mai napig is, hisz nagyon türelmes vagy és pontosan tudod, hogy mikor van szükségem a segítségedre egy-egy feladat megoldásában Rengeteg önbizalmat kaptam azzal kapcsolatban, hogy meg merjek szólalni angolul, illetve spanyolul is. Mielőtt elkezdtem nálad tanulni, nagyon bizonytalan voltam magamban, és a tudásomban is, de miután elkezdtük a közös munkát, rájöttem, hogy semmi okom nem volt korábban erre. Mindig bíztatsz, és támogatsz A célom, amikor belevágtam ebbe az egészbe, az egy közép fokú angol nyelvvizsga volt, amit sikerült is elérnem, de azóta még nagyobb célokat tűztem ki magam elé, hála neked, és a támogatásodnak. Ezeket pedig tudom, hogy hamarosan el is fogom érni. A legnagyobb változás, amit elértem az az, hogy mostmár nyíltan és büszkén meg merek szólalni angolul és spanyolul is, ami engem hatalmas boldogsággal és büszkeséggel tölt el🥰 Kezdőknek, haladóknak, hobbiból nyelvet tanulóknak, barátoknak, családtagoknak, mindenkinek csak ajánlani tudlak🥰 Mikor kitűztem magam elé a nyelvvizsga célomat, ahogy haladtunk előrébb a közös munkával, úgy lettek egyre nagyobb és nagyobb céljaim, álmaim, és úgy érzem több ajtó is kinyílt előttem a jövőmre tekintettel. Nagyon hálás vagyok érte, hogy akkor, aznap téged ajánlottak nekünk, és, hogy habozás nélkül felkerestünk❤

Évi

Egy külföldi nyelvtanfolyamon döbbentem rá mennyit számít nekem a tanár személyisége. Ekkor döntöttem úgy, hogy az akkori tanárom helyett keresnék egy számomra megfelelőbb személyt. Dórival ezután kezdtük meg a közös munkát, amely azóta is tart. Munkám és elfoglaltságaim miatt fontos volt, hogy ne kelljen utaznom az órák miatt, az online lehetőség és ajánlás révén jutottam el Dórihoz. Az órák személyre szabottsága, változatossága, a rugalmasságot kiemelném a tanítási módszereiben, valamint a motiváló, segítő, kedves, megnyugtató személyisége, amivel elérte, hogy ne féljek hibázni, nem történik világvége, ha esetleg valamit nem jól tudok még, majd megtanuljuk. Korábban nehézséget okozott bizonyos szabályok, kivétel szabályok megértése, de mindig személyre szabott, érdekes feladatok által vezet el a „jaaaaaa, hogy így” felismeréshez. Ha valamit nem értek meg, vagy nehezebben másképp áll hozzá és máshogy próbálja meg átadni, addig próbálkozik, amíg maximálisan át nem adja az anyagot. Nehézségek okozott számomra a szótanulás, ezt is játékossá, élvezhetővé tette számomra. Kifejezetten nem kedveltem az angol nyelvet, idegenkedtem tőle, de mióta vele tanulok elkezdtem élvezni, hogy egyre több mindent megértek, tudom használni az utazások során, ami pedig a leghasznosabb, hogy ma már a munkám során is alkalmazni tudom, legtöbbször jogi nyelvként, ami számomra pár éve még elképzelhetetlen volt. Jó szívvel ajánlom minden tanulni vágyó, nyelvet alkalmazni kívánó embernek a tudásszintjétől függetlenül!

Gina

Dórit a húgom által ismertem meg, mert őt is tanítja. A gimnáziumi éveim alatt a nyelvvizsgára és az érettségire készített fel, az egyetemen pedig a szaknyelvet segített elsajátítani, amellett, hogy a hétköznapi csevegéseket is gyakoroltunk. Az egyetem utolsó évében még a spanyolt is elkezdtem vele tanulni. Minden téren óriásit fejlődtem, Dóri nagyon alkalmazkodó, nyitott és az óráin baráti légkör uralkodik. Dórit mindenkinek tudom ajánlani, mert minden emberrel megtalálja a számára megfelelő tanítási módot. Tapasztalatból mondom, a húgom és a nővérem is nála tanul.